Újabb közös orosz-magyar vállalkozásról határoztak
Navracsics Tibor orosz partnerével tárgyalt, aki nagyra értékelte a magyar reformpolitikát és közölte: Oroszország mindenben támogatja Magyarország megújulásra való törekvéseit.
Navracsics Tibor orosz partnerével tárgyalt, aki nagyra értékelte a magyar reformpolitikát és közölte: Oroszország mindenben támogatja Magyarország megújulásra való törekvéseit.
Cáfolja a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), hogy ők fizettek volna 24 millió forintot egy a Ferencváros új stadionjának beruházásával kapcsolatos tanulmányért, hiszen az ügyet már a Miniszterelnökség kezeli. Ezzel a KIM azonban nem cáfolta az Átlátszó.hu értesülését, hiszen a lap csak annyit állított, hogy a kormány fizetett a tanulmányért.
Kamat-, tartozás- és tartásdíj-kalkulátor kialakítását is javasolja a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az új polgári törvénykönyvvel (Ptk.) összefüggő úgynevezett Fehér könyvben, vagyis abban a stratégiai dokumentumban, amely az egy év múlva hatályba lépő kódexhez kapcsolódó jogszabályok megalkotását segíti.
Mintegy 11 milliárd forintot költhet el a nyilvánosság kizárásával a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium volt BM kórház bírósági épületté alakítására, miután az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottsága keddi ülésén megadta a mentesítést a közbeszerzési törvény hatálya alól. A kormánytisztviselők egységes kártyájának elkészítésével kapcsolatos napirendi pontot, amelyben 1,7 milliárd forint átlátható felhasználásáról döntöttek volna, viszont épp az egyik fideszes politikus kérésére vették le a napirendről.
Csonka Ernő váltja Hidas Jánost a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal elnöki posztján.
Társadalmi egyeztetés kezdődik az állami szerveknél érvényesítendő etikai irányelvekről, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) által előkészített Zöld Könyv azt követően kerül a kormány elé, az előterjesztés egyelőre csak tervezet - közölte a tárca kedden.
Navracsics Tibor azzal számol, hogy 2014 tavaszáig vezeti a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot (KIM) - a miniszter erről az InfoRádió műsorában beszélt. Mint korábban megírtuk, december közepén ismét lábra kaptak a találgatások arról, hogy a miniszter távozik a KIM éléről és a a Külügyminisztériumhoz kerül.
A nyilvántartások rendbetételével, egységesítésével folytatódik a közigazgatás megújulása - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kedden.
Rendszerint hideg távolságtartással figyelte azokat a kormányzati döntéseket a miniszterelnök helyettese, melyekkel nem értett egyet. Bár különvéleményéről tudtak a pártban és a kormányban, a hvg.hu-nak fideszes politikusok azt mondták, Navracsics kerülte a belső vitákat, amit Orbán nem mindig vett jó néven. Minisztériumától két év alatt számos hatáskört vontak el, az utóbbi napokban pedig arról cikkezett a sajtó, hogy a Külügyminisztérium élére "száműzhetik". Kérdés, hogy van-e még elég ereje nemet mondani a kormányfőnek, ha a felkérés valóban megtörténik.
Nyílt közbeszerzési eljárást hirdetett a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. A 35 milliós megbízás a jó állam imázskommunikációjához köthető kreatív- és médiafeladatokra szól - írja a Kreatív Online.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) négy előterjesztését kezdheti tárgyalni az Országgyűlés.
Többek között a gyermekbarát igazságszolgáltatás, illetve az áldozatvédelmi programok kommunikálásra kötött 25 millió forintos szerződést a közigazgatási minisztérium.
A magyar igazságügyi tárca az azeriek levele alapján készpénznek vette, hogy az örmény társát baltával meggyilkoló Ramil Safarov ítéletét nem alakítja át, hanem annak végrehajtását közvetlenül folytatja a magyar ítélet alapján.
Szakmailag jó döntésnek tartja Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, hogy két államtitkárság - a nemzetiségekkel és a társadalmi felzárkózással foglalkozó - átkerül az általa vezetett Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól (KIM) az Emberi Erőforrások Minisztériumához (Emmi), amelynek új vezetője Balog Zoltán.
Navracsics Tibor szerint a magyar közigazgatásban a 2012-es esztendő a konszolidáció és a felkészülés éve lesz, miután 2011-ben lezárták azt dolgos időszakot, ami a megyei kormányhivatalok és egyben a kormányablakok működésének megindításával járt együtt.
Pályázat útján, de a közigazgatási tárca választásával jelölik ki a közjegyzőket egy rendeletmódosítás szerint.
Semmilyen költsége nincs a Békemenet második felvonásának március 15-én. A kormány melletti kiállásra csak Lengyelországból több ezren érkezhetnek – közölte a hvg.hu-val Bayer Zsolt. A rendezvény kapcsolattartójának az MTI a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium munkatársait jelölte meg, amit a minisztérium visszautasított és azonnal kijavíttatott.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) első fokon pert veszített a Parameter.sk szlovákiai magyar honlapot üzemeltető Darcus s.r.o. céggel szemben a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.
Még mindig hatályos az a szerződés, amelynek értelmében Ókovács Szilveszter, az Operaház kormánybiztosa a felsőoktatással kapcsolatos stratégiai kérdésekben ad tanácsot a közigazgatási tárcának - írja a Népszabadság egyik újságírói blogjára hivatkozva.
Véleményezhető a kormány korrupció-megelőzési programja, a kormany.hu-n elérhető anyag azonban félrevezető adatokat tartalmaz. Cikkünk megjelenése után a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnál javították a hibát.